Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Húsvét 4. vasárnapja

2020.04.30

HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA

(május 3.)

 

  1. Vasárnap könyörgőnap papi hivatásokért. Imádkozzunk Tamás atyáért, papjainkért, papnövendékeinkért és eljövendő papi hivatásokért.
  2. A Püspöki Kar rendelkezéseihez igazodva továbbra is csupán egyéni imára lesz lehetőség templomainkban. A Plébániatemplomba vasárnap reggel 8 és 12 óra valamint 15 és 20 óra között lehet betérni. A Kapucinus templom pedig szombaton és vasárnap 9 órától ¾ 12-ig lesz nyitva.
  3. Miseszándékot kérni a következő telefonszámokon lehet: a Plébánia Hivatalban 407-446 és a Kapucinus Rendházban 400-767.
  4. Május a Szűzanya hónapja. A Mária Rádiós közvetítés a szentmise után a Lorettói litánia imájával folytatódik, a kapucinus kápolnából a korlátozások alatt. Biztatjuk a kedves híveket, hogy akik abba nem tudnak bekapcsolódni, azok családi körben imádkozzák a Lorettói litániát, vagy egyéb imádságokkal kérjék a Szűzanya közbenjárását (a járvány megszűnéséért, esőért).
  5. A nyilvános szentmisék elmaradása miatt ezekben a hetekben a testvérek a szokásos módon továbbra sem tudják támogatni a plébániát és a móri kapucinus templomot, rendházat. Ezért itt is közzétesszük a számlaszámokat, amelyre szeretettel fogadjuk a testvérek felajánlásait:

Az egyházközség számlaszáma: 10702105-48436102-51100005

Magyar Kapucinus Delegáció Móri Kapucinus Rendház: 11784009-20602958

Adományukat Isten fizesse meg szellemi, lelki, kapcsolati javakkal!

  1. Május hónap első hetében még biztos nem látogatjuk meg idős betegeinket otthonaikban.

 

 

 

Miseszándékok – Mór

 

HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA (május 3.)

könyörgőnap papi hivatásokért

Kapucinusok: (szombat: 8.00: 1.) élő Mária és családja

és 2.) + József és + szülők)

18.00: 1.) A Rózsafűzér Társulat élő és + tagjai

és 2.) + Miklós

 

KEDD: (május 5.)

Kapucinusok: 18.00: 1.) Magyarországért

és 2.) Walczer és Grüll család élő és + tagjaiért

 

SZERDA: (május 6.)

Kapucinusok: 18.00: 1.) jószándékra és

2.) + szülők és + testvérek

 

CSÜTÖRTÖK: (május 7.)

Kapucinusok: 18.00: 1.) Magyarországért

és 2.) + Gizelláért és + lányáért Gizelláért

 

PÉNTEK: (május 8.)

Kapucinusok: 18.00: 1.) + Ferenc és élő családtagjaiért

és 2.) a Forstner család élő tagjaiért

 

SZOMBAT: (május 9.)

Kapucinusok 8.00: 1.) jószándékra és 2.) + nagyszülőkért

 

HÚSVÉT 5. VASÁRNAPJA (május 10.)

Kapucinusok: 18.00: 1.) + kollégák

és 2.) a Tisztítótűzben szenvedő lelkekért